Magamtól magamnak

Mese egy zsiráf életéről

  Egyik nap 15 éves lányom azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy találjak ki egy mesét, amihez ő tud majd animációt rajzolni. Csak néztem rá, mert tudtam, hogy képtelen leszek bármi kreatív dolgot is összehozni, ami tartalmas és izgalmakkal teli cselekményből áll. De nem akartam neki nemet mondani, gondoltam majd kitalálok valamit.   Hogy ismét… Tovább »

Egy “mostoha” példakép

  Mesém  2014-ben történt. Sokáig hevert ez a gondolat  a számítógépen egy mappába leírva, de most úgy érzem itt az ideje, hogy elfoglalja végső helyét.      Egyik nap miután hazaértem a munkából 13 éves nevelt lányom behívott a szobájába, hogy megmutassa a fogalmazását, amit egy példaképről kell neki írni. Szóvá tette már pár nappal… Tovább »

Az én csodám

    Nyár volt…  Az ég szikrázott, csiripeltek a madarak és mindenki izgatottan várt az udvaron felállított sátor árnyékában, hisz hamarosan részesei leszünk egy csodálatos szerelem beteljesülésének. Esküvő… Ami engem pont lázba sem hozott….     Szóval  mindenki kint várakozott, miközben én bent a jegyesek  nappalijában vártam, hogy jobban érezzem magam. Nem mintha fizikai panaszaim lettek… Tovább »

Ahogy én láttam őket…

         Hogy miért pont ez lett az első bejegyzésem fogalmam sincs, de azt hiszem , ha ez egy napló lenne ez a történt biztos helyet foglalna a sorok között.          Nem igazán volt sok negatív élményem életembe a halál miatt. Kamasz koromban egy társat jelentett, akivel versek születtek az almafák alatt. Ő volt… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!