Egy “mostoha” példakép

Mesém  2014-ben történt. Sokáig hevert ez a gondolat  a számítógépen egy mappába leírva, de most úgy érzem itt az ideje, hogy elfoglalja végső helyét.

     Egyik nap miután hazaértem a munkából 13 éves nevelt lányom behívott a szobájába, hogy megmutassa a fogalmazását, amit egy példaképről kell neki írni. Szóvá tette már pár nappal korábban, hogy rólam ír, de a kapcsolatunkra való tekintettel, ami olykor-olykor viharos volt nem gondoltam, hogy ezt ő komolyan is gondolja. De így gondolta….

     Leültem a székébe és meglepődve, enyhe gyomorideggel elolvastam, hogy miért én vagyok a példaképe. Szinte szavakhoz sem jutottam és a döbbenettől inkább felnevettem, a kedves részeken, hogy ne legyen kínos a csend.     

     Csodálatos volt olvasni, hogy mit jelenthetek számára. Hogy szereti bennem, hogy nem szépítem a dolgokat, hogy imádom a természetet és az állatokat, de a legcukibb az volt amikor azt írta: „Nem nézi jó szemmel, ha csak egy pici legyet is  agyon csapok a konyhában” .  (csak egy vicces észrevétel közben: az “agyon csapás” szavai állatszeretőként mélyen megrendített, de fele annyira sem, mint az elkövetkezendő mondatok).  Megható és örömteli volt olvasni. De a legszebb mondatok, melyek 7 év után a legjobban estek azok ezek voltak. És ezeket most szóról-szóra írom:

      -“Azért ő példaképem,mert bár sokat veszekszik velem, mégis mindig segít ha baj van és nemcsak nekem, hanem a körülöttem élő embereknek is. Felnézek rá továbbá azért is, mert iszonyú nehéz lehet valaki más gyerekét felnevelni, főleg ha ez a gyerek néha olyan furcsa is tud lenni, mint én. Szeret “hülyülni” és számomra ő az igazi anyukám és az egyik legjobb barátnőm is egyben.”   -És ez volt az mondat, amivel véget ért a kis fogalmazás, és ami azt hiszem napokba tartó gondolkodásba ejtett.

       Még most is kicsordul a könnyem, ha erre gondolok, mert nem gondoltam volna, hogy 7 évi szeretetem ez iránt a kislány iránt ide fog jutni. Azt hittem, hogy sokszor elrontok mindent és kevésbé éreztem jónak magam. Azt hittem az “anya ” megnevezés, ami köztünk elmaradt elengedhetetlen kelléke ennek a kapcsolatnak. Voltak átsírt napok és napokig tartó gyomoridegek. És olyan sokszor adtam fel, hogy már megszámolni sem tudnám. De most úgy érzem ez a pár mondat kárpótolt mindenért. De ha ez mégsem így lenne és a közeljövőben ismét tinédzser viharfelhők állnak közénk,ez akkor is megérte.